2010

 

 

Hosszú idő után újra jelentkezni tudok mint eredménnyel mint jó birkózással !

 

 

A tavalyi Világbajnokság sajnos nem hozott sok szerencsét . Kevés versenyen indultam nem volt bennem annyi birkózás amennyi kellett volna ahoz hogy megfelelő helyet bírtam volna elérni . A világbajnokság utáni hétvégén már a német bundesligában a Ksv Aalen csapatában légiósként jeleskedtem . Nagyon jót tett az úgymond sok tét nélküli mérkőzés mert vissza birtam térni a saját birkózásomhoz . A Német bajnoskágba egyedüli fekete folt volt amire nem vagyok büszke az egy leléptetés volt . Fejelés miatt háromszori intés miatt leléptettek . Nagyon sajnálom , hogy ilyen előfordulhatott velem nagyon megbántam ezt az esetet , de utána "összekaptam " magam és a többi 7 mérkőzésemet ragyogó birkózással hoztam . A döntő mérkőzés első felében is nagy arányú győzelemmel nyertem amivel megfogtam a német szurkolók és vezetők szívét ezzel sokat hozzátéve a győzelemhez ! 2010 Február 6. -án Német Bundesliga győztes lettem . Azért is nagyszerű eredmény mert 16 éve nem volt olyan bajnok csapat ahol magyar volt . Következett az Európa bajnokság . Nagyon sok akadály állt előttem . A nagyobb versenyeken az EB előtt sorra figyelmetlenség miatt elvesztettem és közben lett egy részleges izom szakadás a hátamban . Megmondom őszintén nagyon letörtem össze kellett magam nagyon kapni és eldöntöttem , hogy megfogom mutatni hogy a hosszú kihagyás után is vissza lehet térni mert a sok munka amit belefektetek nem veszik csak úgy el . Sikerült is 3. lettem . Egyedül az elödöntőben szerzett vereségem nyugtalanít de a hibák azért vannak , hogy ki legyenek javítva és én tudom miken kell változtatni . Az eredményeim elérésében fontos szerepet játszik a Hőszig kft Támogatása Edzőim : Módos János , Struhács György , Takács Ferenc segítsége köszönöm nekik . Az elmúlt időben keveset frissítettem az oldalt de most már teszem fel folyamatosan az új dolgokat . Egy két új képet beteszek ide izelítőnek :

 

 

 

Írta : Módos Péter 2010.04.26.